Fehérviziné Ritter Barbara
borász
Borászunk bemutatkozása
1977-ben születtem, kisgyermekkorom óta Bonyhádon élek. Az általános iskola elvégzése után Nagykanizsán, a Zsigmondy-Winkler műszaki középiskolában tanultam vegyészetet, mert már akkor is vonzott a gondolat, hogy valami különleges dolgot válasszak hivatásomnak. Így az érettségi után általános vegyésztechnikus végzettséget szereztem, amellyel rengeteg lehetőség nyílt meg előttem. Ez segített hozzá, hogy éljek a továbbtanulás előtt hirtelen adódó lehetőséggel, és a Danubiana akkor (1997-ben) induló, új bonyhádi borászati üzemében laboránsként helyezkedjek el. Nagyon tetszett a hatalmas üzem és a borászati technológia, amit annak idején gyerekként a borkészítéssel is foglalkozó nagyapámnál egészen másként ismertem meg.
Feletteseim támogatásával a tanulást is folytattam, de az eredeti iránytól már eltérve, a Szent István Egyetemen szereztem kertészmérnöki diplomát 2003-ban. Ez lehetőséget adott arra, hogy a borkészítés alapját adó szőlőtermesztési ismeretekben is jobban elmélyedjek. Ugyan a laboratóriumi munka szorosan kapcsolódott az üzemi technológiához, de rengeteg tapasztalatot szereztem a környékbeli hobbiborászok problémái révén, akik tanácsokért érkeztek a Danubianához.
Időközben férjhez mentem, megszületett két gyermekem, Eszter és Botond. Sok változás történt tehát, de az életünket továbbra is Bonyhádon, közel a szüleinkhez képzeltük el. Ahogy telt az idő, szükségesnek éreztem, hogy borászati ismereteimet kibővítsem, a már jól ismert technológián túlra. Ezért 2015-ben, még mindig a laborban dolgozva, újra iskolapadba ültem, és 2017-ben szőlész-borász szakmérnöki képesítést szereztem.
Elődöm nyugdíjba vonulása után, 2018 júniusa óta vezetem a bonyhádi telephelyet. Nagyon megtisztelő feladat és egyben óriási kihívás, hogy az egyre nagyobb és korszerűbb üzemet az eddigi sikerek szellemében vigyem tovább. Nagyon sokat jelent számomra, hogy főnökeim mindig lehetőséget adtak és adnak a tanulásra és a fejlődésre.
Fontos a mindennapjaimban a precíz és felelősségteljes munkavégzés, amit mind magamtól, mind a kollégáimtól elvárok. Ezzel párhuzamosan igyekszem barátságos és emberközeli légkört fenntartani, hiszen kollégáimmal egy közös célért dolgozunk: azért hogy jó és szerethető borok kerüljenek ki a kezünk alól. Ehhez elengedhetetlen, hogy egymást és a munkát is tiszteljük. Így együtt tudunk örülni vevőink megelégedettségének, hiszen ez a munkánk legfontosabb visszaigazolása.
Divatirányzatok jönnek-mennek a boroknál, de azt gondolom, hogy egy könnyed, szép savú, zamatos, akár illatos fehérborral – amik az én szívemhez is igazán közel állnak – bármikor koccinthatunk. Éppen ezért szeretettel ajánlom borainkat! Egészségünkre!
Bonyhádi üzem borászati technológiája
A Danubiana Kft.-nek saját ültetvényei nincsenek, a feldolgozott szőlő 100%-a felvásárlásból származik. Szerződéskötés előtt az ültetvényeket többször ellenőrizzük, figyeljük a növényvédelmet és az szőlőtőkék állapotát. Az érést ugyancsak folyamatosan figyelemmel kísérjük.
A felvásárolt szőlő nagy része a Tolnai borvidékről származik, de a Pannon régió más borvidékeiről, illetve a Balatonboglári borvidékről is vásárolunk jelentős mennyiséget.
A beérkező termés nagyobb része gépi betakarítást követően kerül az üzembe, ma már kisebb arányú a kézi szedés.
A minőségi és mennyiségi átvételt követően a szőlőt a garatokba borítják. Ezután előbb a zúzó-bogyózó gép veszi kezelésbe, majd a cefreszivattyúk a léelválasztó tartályokba vagy közvetlenül a présbe szállítják a cefrét.
A préselést pneumatikus préseken végezzük, kíméletesen, különválasztva a présmustot.
A friss mustot flotálással vagy hűtve ülepítéssel tisztítjuk meg. Ezt követően a tisztított must erjesztőtartályokba kerül, ahol fajélesztős beoltással és plusz tápanyag adagolásával, alacsony hőmérsékleten kierjesztjük.
A kierjedt újbort lefejtjük a sűrű aljról, alapkénezzük, majd később derítjük. A szűrés korszerű Cross-flow szűrővel történik.
Szükség szerint elvégezzük az alapborok további kezelését, házasításokat készítünk, édesítünk.
Üzemünkből a palackozásra kész borok folyóborként, tartályautókban jutnak a gyöngyösi palackozóüzemünkbe, vagy közvetlenül a külföldi palackozókba.
Kékszőlők esetében:
- Ha rosét készítünk, akkor a szőlőt nem teljes érettségben szüreteljük és gyors feldolgozással – hogy minél elegánsabb, világosabb árnyalatot kapjunk, mint a fehérszőlő esetében – tiszta mustot erjesztünk.
- Vörösbor készítéséhez a beérkező szőlőt csak zúzzuk-bogyózzuk, majd a cefrét közvetlenül a vörösbor-erjesztő tartályokba töltjük, ahol élesztős beoltást követően 24-26 °C-on, a törkölykalapot többször áztatva, kierjesztjük. Ezt követi a préselés, majd az almasavbontás, végül az alapkénezés.
- Természetesen a rosé- és a vörösborok is palackozásra készen kerülnek ki az üzemből, az alapborokat előtte a vevő igényeinek megfelelően házasítjuk, édesítjük.
Tolnai borvidék
A Tolnai borvidék története
A Tolnai borvidék mai területén először a kelták, majd a rómaiak honosították meg a szőlőtermesztést. A tőkék átvészelték a birodalom széthullása és a magyar honfoglalás közötti évszázadokat, a megtelepedő magyarság pedig fokozatosan megtanulta gondozni őket. Az Árpád-korban a szép számmal alapított apátságok (Bátaszék, Szekszárd stb.) mindegyikének birtokain megtalálhatjuk a jól művelt szőlőket, melyekért sokat fáradoztak a bencés és cisztercita szerzetesek. A török megszállás eleinte ezen a borvidéken is visszavetette a szőlőtermesztést, a hódoltság évtizedeiben viszont jelentős területi növekedés következett be. A bor jól bírja a szállítást, ezért fontos és külföldön is keresett árucikké vált. A török kor kereskedői többnyire Tolnán, a vidék borkereskedelmi központjában töltötték meg palackjaikat vagy hordóikat. A Dunán hajózó utasok visszaemlékezései pedig gyakran emlegetik, hogy a szépen művelt tolnai dombok hazánk legszebb táját mutatják „mind rózsaligetes szőlők díszlenek”.
A XVIII. században a megyébe települt németek továbbfejlesztették a helyi borkultúrát. A Völgységben valószínűleg az ekkor betelepülő rácok terjesztették el a kadarka termesztését, amelyből új eljárással, héjon erjesztéssel készítettek vörösbort. A főurak, hogy magukhoz vonzzák a török háborúk nyomán pusztasággá vált földjeik megmunkálásához szükséges embereket, a betelepülő németeknek szerződésbe foglalt kedvezményeket adtak. A telepesek 6 évig mentesültek a tized, a kilenced és a robot alól, amennyiben szőlőt ültettek. A bortermelés ráadásul jövedelmező is volt, mert termésüket a csapszékben maguk mérhették ki Szent Györgytől Szent Mihályig, vagyis áprilistól szeptemberig.
A korabeli vélemények szerint a borvidék szőlőterülete a filoxéravészt megelőzően érte el a legnagyobb kiterjedését egész története folyamán. Az akkori szőlő- és bortermelésben a vörös fajták domináltak. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy az uralkodó kadarkának már hatféle változatát termesztették. A filoxéravész azonban óriási károkat okozott ezen a borvidéken is, annak ellenére, hogy az ellene való védekezésben a régió élenjáró munkát végzett. A legsikeresebb próbálkozásnak a homokra történő telepítés bizonyult.
A világháborúk következtében a szőlőültetvények újra tönkrementek. A szocializmus éveiben létrejött nagyüzemek korában pedig egybefüggő széles soros ültetvények honosodtak meg a borvidéken.
Az 1893-as első magyarországi bortörvény már meghatározta a Szekszárdi borvidéket, méghozzá Tolna megye teljes területén. Ennek következtében az 1998-as bortörvénnyel létrehozott önálló Tolnai borvidéket is méltán nevezhetjük történelminek, mely a Szekszárdiból kivált Völgységi részből és a környező jó bortermelő településekből jött létre. Az itt zajló, évszázados hagyományokra épülő szőlőtermesztés a helyi emberek szaktudásának alapja.
A Tolnai borvidék földrajzi helyzete
A Tolnai borvidék Magyarország délnyugati részén, nagyobb részben Tolna megyében, kisebb részben Baranya és Fejér megyében található. Többségében három nagyobb körzet (tolnai, völgységi és tamási) települései között oszlik meg a területe. A Pannon borrégióban egyedüliként terjed ki három megyére. Földtani környezete nagyon hasonló a Szekszárdi és a Balatonboglári borvidékekhez.
A Tolnai borvidék 2500 hektárja többségében egybefüggő, széles sortávú, fiatalabb telepítésekből áll, ezek körülölelik a legidősebb, vélhetően már a Római Birodalom és az Árpádok idejében is szőlőt adó, egyedi mikroklímával megáldott dűlőket. Környezeti jellemzői a szekszárdihoz hasonlóak, keleti területeit jobban meghatározza a Duna és a lösz. Szelíd dombokon, lankákon húzódnak jellemzően az ültetvények. A tolnai bor a robosztus szekszárdi bikavér felvezetőjeként az egyik legelegánsabb aperitif fehérborként is definiálható.
A legtöbb adottságában és hagyományában a Szekszárdi borvidékhez hasonló paraméterek jellemzik. A Tolnai borvidéken is kialakultak szőlőtermelő központok, azonban koncentráltságban egyik sem közelítette meg a szekszárdit. Van viszont az évszázadok óta eleven hagyományoknak, többek között a térségbe települő németeknek köszönhetően más unikális érték, méghozzá a települések kisebb-nagyobb pincefalvai. A borvidék egyik fő büszkesége a györkönyi pincefalu, amit éppen mostanában fedeznek fel újra. A régi présházak felújítása több helyen is felgyorsult az elmúlt években, az értékmentő törekvések egymást erősítik.
A Tolnai borvidék adottságai
A Tolnai borvidékről már kóstolhatók a magas minőségű, ide jellemző borok. Érdemes rájuk figyelni, hiszen ezernyi felfedezésre váló (bor)csoda jellemzi a még szinte érintetlen, őszinte borvidéket, ahol ráadásul sokkal kedvezőbb áron juthatunk hozzá az ismertebb helyeken megszokott, de drágább minőséghez.
A leggyakoribb fehér szőlőfajták a chardonnay, a zöldveltelini, a cserszegi fűszeres, a sauvignon blanc, az olaszrizling, és a királyleányka. Számos különleges látványt nyújtó pincefalu sorakozik a Tolnai borvidéken: Györköny, Bölcske, Kölesd, Simontornya, Tamási, Dunaföldvár vagy a paksi Sárgödör tér pincesorait érdemes meglátogatni, ha valaki szeretné a helyszínen is megkóstolni a borokat.
Írjuk felül azt az elterjedt téves nézetet, hogy a Szekszárdi borvidékkel összehasonlítva a tolnai dombok valamivel gyengébb minőségű borokat adnak. A termőhelyi sajátosságok a borvidék számos községében felveszik a versenyt Szekszárddal, hisz valamikor Szekszárd hátországaként működött ez a terület, borait is jobbára „szekszárdi” néven hozták forgalomba. Neve önálló régióként évről-évre ismertebbé válik, és az elegáns savszerkezettel megáldott friss, üde, illatos fehérborait bármely szekszárdi vörös előtt/mellett „kötelezően ajánlottként” fogyaszthatjuk.
A Tolnai borvidéken előállított borok analitikai tulajdonságai, a keletkező viszonylag magas alkoholtartalom, a különböző savak kedvező aránya, a testességet okozó anyagok képződése a borvidék klimatikus viszonyainak köszönhető. A borvidékről kikerült borok magukon viselik az évszázados szőlőtermesztési hagyományokon felnövő és a modern ismereteket megszerző borászok kezének nyomát. Ez az érzékszervi tulajdonságokban különösen megmutatkozik a borok ízgazdagságában. Tolnai borokra jellemző a szőlőből származó gyümölcsösség és a finom ászkolásból szármázó illatok és ízek harmóniája, a kiegyensúlyozott sav és extrakt tartalom. Mindezek a tulajdonságok a tolnai borokat keresetté teszik Magyarországon kívül az Európai Unió országaiban és azon kívül is.
